vintagestuff
Vintage terasz készítése a Mömaxal (2. rész)
Az előző részben elmeséltem Nektek, hogyan indult a vintage terasz átalakításunk, ebben a cikkben pedig már a végeredményt is láthatjátok!
De ne szaladjunk előre, mert korántsem volt ennyire egyszerű a történet...
A járólapozás nehéz falatnak bizonyult, ugyanis annyira nem találtunk szakembert, hogy a férjem kezdte felbontani a padlót.
De aztán végül - mindenki szerencséjére - valaki mégis elvállalta, így csak meglett gyorsan és profin az új járólap.
Végül háromféle árnyalatot választottunk, és azoknak a darabjait kevertük egybe.
Én persze nem bírtam ki, és már előre odakészítettem a Mömaxban vásárolt, vintage stílusú dolgokat, és folyton tervezgettem.
Legjobban azt vártam, hogy a púder, zöld és fehér függönyöket feltegyük, hiszen ettől lett a terasz igazán légies és álomszerű, ami a vintage egyik ismertetőjegye is.
Ezt a hatást pedig a kiegészítők csak fokozzák: a csodás kaspók ,
amiket kövirózsával és folyami kaviccsal töltöttem meg, Ti is könnyen elkészíthetitek otthon.
A rózsaszín váza, ami a lámpával harmonizál,
illetve a "life is better with friends" feliratú párnák, amikre ránézve tényleg mindig jobb kedvem lesz, akármilyen klisésen is hangzik ez.
És persze érdemes megemlíteni a hihetetlenül puha plédeket, amik napnyugta után mindig remek szolgálatot tesznek.
Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy szinte rögtön megtaláltam a legjobb termékeket, ráadásul pont a Mömaxban, a kedvenc helyemen!
Nagyon sokat számít a visszajelzésetek és a véleményetek, ezért nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki követi ezt a cikksorozatot.
Ha szeretnétek többet megtudni arról, milyen is a terasz esti fényekben pompázva, lájkoljátok ezt a bejegyzést, és ne felejtsetek el kommentelni!
Hamarosan érkezünk a következő résszel, legyetek résen!
Ha pedig további fotókra vagytok kíváncsiak, itt megnézhetitek!
Hogy tetszik a végeredmény?
Mutassuk az éjszakai fényekkel?
Egy kis tavasz a télben a Mömax-al
Ha már az időjárás is éppen a tavaszt idézi, gondoltuk, most mi is vidámabb dekorációk elkészítését fogjuk bemutatni.
Unod már a hagyományos kaspókat?
Akkor ez a cikk Neked szól!
Az elkészítéséhez első lépésként mohát kell szerezni, majd ha ez megvan , válasszuk ki a növényeket, amelyeket át szeretnénk ültetni - nekem a bimbós jácint a kedvemcem, de bármivel lehet dolgozni.
Itt jön a lényeg: az átültetéshez kaspó helyett mi pasztellszínű, elegáns bögréket, gyertyatartókat és müzlis tálat használtunk a Mömaxtól!
,
A végén pedig a virágföld tetejét fedjük le a mohával, hogy az összkép rendezettebb legyen.
Ugye milyen mutatós?
Persze Lulu is sokat segített :)
Kedvenc őszi dekorációm
Ez a saját őszi asztali díszem, amit nemrég készítettem.
Ha gondoljátok, készítsük el együtt is – nagyon egyszerű!
Az asztaldíszt a Mömax dísztökei inspirálták, így ezeket mindenképpen szerezzétek be előtte.
Ha ez megvan, akkor pedig tegyétek a tököket egy üvegedénybe eukaliptusszal, valamint én még a kedvenc kövi rózsámat is melléhelyeztem.
Mindehhez már csak néhány gyertyára van szükség, és kész is a dekorációnk!
A műhelyem elrendezéséhez is mindig a Mömax termékeit használom.
Akik követnek Facebookon, biztosan tudják, mennyire szeretem a betűket – na, hát náluk ezekből sosincs hiány, legnagyobb örömömre.
Legutóbb például ezt a RELAX feliratot szereztem be tőlük.
Érdekesség, hogy amikbe helyeztem a tököket, azok eredetileg fogkefetartók voltak, de hát, mint tudjuk,
az igazán klassz megoldásokhoz néha el kell térni a dolgok rendeltetésszerű használatától!
Végezetül tekintsétek meg a saját őszi lakásdekorációmat.
Hogy tetszik?
Vintage terasz készítés (3. rész)
Ahogy azt a cikksorozat előző részeiben ígértem, most megmutatom a szőlőnket esti fényben és hangulatban!
Számunkra ez a kis birtok tényleg egy búvóhely a mindennapok elől, és elsősorban nem dolgozni vagy kertészkedni járunk ki ide, hanem pihenni és szórakozni.
Emiatt a dekorációval is többet szoktam foglalkozni, fontos, hogy a funkció mellett a látvány is érvényesüljön. Nézzük tehát a mi kis "vintage szigetünket" este!
Az egyik legfontosabb a világítás, hiszen itt vidéken aligha vannak beszűrődő utcafények - ahol látni szeretnénk, ott bizony magunknak kell fényforrást teremteni.
Én személy szerint imádom ezeket a színes égősorokat, amiket szintén az átalakítással együtt tettünk fel, rendkívül nyárias és élettel teli lesz tőle a sötétbe burkolózott birtok, mindig megmelengeti a szívemet.
Ezt fokozva szoktam még gyertyákat is gyújtani, hogy még meghittebb legyen az összhatás, és hogy az apró lángok némi természetes fényt is adjanak.
Aztán itt vannak a kerti bútorok, amiket annyira szeretek.
Pont kapóra jön a vintage stílus sajátossága, a fehér szín, ugyanis a világos bútorokról sokkal jobban visszaverődik a fény, és még élettel telibb lesz az esti látkép.
Ilyenkor nyáron gyakran alszunk kint, a szabad ég alatt, amit a már bemutatott vintage hintaágynak köszönhetően már nagyon komfortosan tudunk kivitelezni.
Itt is törekedtünk világos ágyneműre, illetve olyanra, ami kicsit vastagabb, hiszen a természetben éjjel a kánikula is szertefoszlik.
Különösen kapóra jön a plusz fekvőhely akkor, ha a barátaink itt alszanak az esti grillezés után.
Ez tehát a mi kis szőlőnk éjszakai fényben, reméljük, így is tetszett Nektek!
Ez nem volt tervbe véve :)
...Ez nem volt tervbe véve.
Nagykerben járva, azonnal kiszúrtam a villanyégő alakú beültethetős üveget.
Ahogy szokott is lenni, ott rögtön elkapott az ihlet és tudtam, hogy ebből sokat kell vennem, mert biztosan tetszeni fog nektek is.
Meg is kérdeztem az eladót, hogy ezen a soron kívűl még mennyi van. Azt mondta, az az összes, amit itt látsz.
Erre én: Húha akkor kérném az összeset!
Persze alig vártam, hogy elkezdhessek alkotni, közben kamera, fotó, fotós-fotó, helyszínekre víve képek, minden, hogy klasszul legyen tálalva.
Nekem ez fontos. Nem is érzem jól magam, amikor nincs időm megfelelő környezetben fényképezni.
Na, de vissza a villanykörte-dekorra!
Miközben én azzal foglalkoztam, hogy feltegyem nektek ma, kolleganőim eladták az összeset. Elkezdtétek úgy stipistoppolni őket, hogy még nem is tudtátok, hogy fog kinézni...
Szó mi szó, azért ez az előre-szavazott bizalom, igen jól esett!
Így, mire kapcsoltam, már ez az egy maradt. Ugyan ezt is szerették volna, de nem adtam el, hogy legalább egyhez legyen esélyetek nektek is hozzáférni, hisz szerezni még nem valószínű, hogy tudok. De mivel már lefotóztam az elkészítéstől kezdve mindent, azért megmutatom, ha másnem talán inspirációnak tudjátok használni.
Szóval ha esetleg ti mégis tudtok szerezni azért leírom a receptjét.
Hozzávalók: lógathatós üveg, kövirózsa, kavics, tinlandzsia.
Először a tinlandzsiát helyezzük el az üvegben, azért, hogy majd rátéve a kavics, ne sértse fel az üveget.
A kis köviket földestől vegyük ki a cserépből és a földlabdát is tekerjük be a tinladzsiával, mert nem szép ha látszik.
,
Igazából szerintem el is készült, de persze annyi alkotói szabadság mindenkinek jár, hogy ha még ezt kevésnek érzitek, tegyetek bele bármit. Én most kis famadárral mutatom.
Szívből remélem, sikerült inspiráciòt szereznetek.
Puszi
Gyöngyi
Készítsd otthon Mecz Gyöngyivel! - Kövirózsás kalitka
Igazi nyári dekorációt mutatunk most Nektek, amitől minden terasz azonnal vintage pompába borul!
A doboz tartalma: kalitka, egy darab kövirózsa, tinlandzsia, madzag, szív alakú krétatábla, kréta, csipesz, betűszív.
Elkészítés:
A kövirózsát tekerd be egy földlabdával együtt a tindlandzsiába, majd helyezd el a kalitkába.
A táblára és a betűszívre köss egy madzagot, majd ezt a kettőt is kösd össze.
Ezután készíts egy szép kis masnit, és helyezd rá a csipeszt.
Ha szeretnéd, küldünk hozzá lógós faszeletet, és akár azt is a madzagra ragaszthatod.
Végül a csipesszel rögzítsd a táblát a kalitkához, és kész is a csodás dísz!
Jó tanács: alkalmanként a kövirózsát érdemes minimális mennyiségű vízzel permetezni.
Na, hogy tetszik? Ha szeretnéd Te is elkészíteni, webshopunkban megrendelheted a dobozt!
Fotótapéta bárhogyan :)
Amikor legutoljára a Mömaxban jártam, hogy képkeretet vegyek, szabályosan földbe gyökerezett a lábam: megpillantottam náluk a tökéletes fotótapétát.
Régóta szerettem volna a fotóstúdiómba egy virágfalat, de álmomban nem gondoltam volna, hogy pont a peonia, a kedvenc virágom lesz rajta. És mégis megtörtént, a teljesen élethű tapétát hazahoztam, és már el is kezdtem dolgozni vele.
Tudtam, hogy nem fogom a falra tenni, mert akkor kötött helye lesz, én viszont annyiféleképpen szerettem volna hasznosítani, ahogy csak tudom.
Így hát deszkákból készítettünk alapot, amire faros lemezt tettünk, majd tapétaragasztó segítségével illesztettük rá a csodás peoniákat.
Nagyon féltem, hogy az összeeresztéseknél látszani fog a csík, vagy netán a mintában lesz következetlenség, de az aggodalmam felesleges volt, ugyanis annyira jól kitalálták, hogy pontosan látszik, hol kell elvágni ahhoz, hogy a módosítások észrevétlenek maradjanak.
Természetesen fotóháttérként is tökéletesnek bizonyult, ezt az http://epfotoesfilm.hu/ által készített gyönyörű képek is jól mutatják. Nem is találhattunk volna megfelelőbb témát ezekhez a kedves, rózsaszínes árnyalatokhoz, mint egy vidám hangulatú kismamafotózást. Mi imádjuk, nektek hogy tetszik a végeredmény? :)
Fontos, hogy bármit teszünk elé, azt finoman tegyük, és ne vigyük túlzásba a kompozíciót, mert a tapéta önmagában is nagyon markáns és intenzív - de pont ettől izgalmas vele kísérletezni. Mi a kismamafotókon kívül még az alábbi bútorokkal teszteltük az új szerzeményt.
Ha a tapéta elnyerte tetszéseteket, bátran menjetek a Mömaxba, és ne féljetek kipróbálni. https://www.moemax.hu/
Elég volt a télből, jöjjön már a tavasz?
Ha valami, akkor ezek a csodás peoniák biztosan segítenek ebben!
Karácsonyi "turkáló" :)
Kedves Vásárlóim!
Azt látom, nagyon sokan ügyeskedtek és magatok is készítetek dolgokat.
Sokan külditek fotóikat, nagyon megtisztelve érzem magam amikor általam inspirálódva mutatjátok miket készítettetek.
Na de a lényeg, hogy arra gondoltam most nektek kedvezek.
Ha valaki, én tudom milyen nehéz a különleges eszközöket beszerezni.
Úgy gondoltam karácsonyig szombatonként csinálok egy turkálót darabra vehettek cuki kiegészítőket terméseket, zsurlót pl a grincsfához stb.. innentől már csak ügyeskednetek kell.
Volt akinek már mondtam és azt mondta, hülye vagy te, akkor mindenki megcsinálja és nem fognak tőled vásárolni.
Én ezt nem így gondolom.
Szerintem ebben a "pinteresztes"világban nincs már új a nap alatt.
És amúgy is két embertípus van.
Aki mindenképp megcsinálja és nem biztos, hogy azért mert úgy olcsóbban jön ki sőt sokszor nem,
egyszerűen csak az alkotás közben szerzett élményért semmi másért.. na és ez amivel tudok azonosulni!
Én ezt értem. És ahogy szoktam 40-től mondani... félre kell tenni az egot mert elveszi az energiát.
A másik embertípus aki akár csak ideje hiánya miatt is egyszerűbb ha megveszi és átadja.
Egy biztos! Támogatok minden egyedi dolgot, ami élménnyel is párosul.
Na jól elmentem minden téma felé majd rám szól megint Anikó barátnőm,
hogy te olyan hosszú írásokat írsz, csodálom, hogy elolvassák..
Íme egy két fotó az eszközökről.
Szombaton gyertek turkálni 8-12 ig.
Persze a megosztásotokkal segítetek, hogy több embernek is lehetősége lehessen.
Vázából karácsonyfa
Hova menjünk alapanyagokért, ha egyszerűen és gyorsan szeretnénk karácsonyi dekorációval megszépíteni a lakást?
Hát persze, hogy a Mömaxba!
Ezúttal egy arany dísz elkészítését fogjuk bemutatni.
Hozzávalók: GOLDIE fantázianévre hallgató arany váza (keressétek a Mömaxban), hungarocellkúp, tűfenyő, tujaágak, hosszú fahéjrúd, fagyöngy, madzag és bármilyen más kiegészítő, amit szeretnénk rajta látni.
Első lépésként a hungarocellre rögzítsük a tűleveleket, némi tujaágat és a fagyöngyöket. Ezután tekerjük rá a madzagot, ízlés szerint pedig más díszt is lehet tenni rá (mi például csillagot használtunk).
Ha ezzel kész vagyunk, szúrjuk bele a hungarocell aljába a fahéjrudakat úgy, hogy olyan legyen, mintha az egész egy fenyőfát alkotna, aminek a fahéj a törzse.
Majd ezt a kompozíciót illesszük bele a fényes, arany GOLDIE vázába.
Kész is a dekoráció!
Alig pár lépésből sikerült egy abszolút látványos asztaldíszt kreálnunk, illetve bebizonyítottuk, hogy egy mömaxos váza mennyire jó alapanyag is a további kreatív munkához.
Reméljük, Nektek is nagyon tetszik!
Családi kalendárium
Tudom, ebben a karácsonyi időszakban már nagyon nehéz időt szakítanunk.
Ezzel mi is így vagyunk, ezért idén ez az utolsó workshopunk. Ahol egy örök naptárt fogunk elkészíteni, hogy ne kelljen többet a fejünkhöz csapni, atya ég elfelejtettem XY szülinapját.
( ez én voltam )
Lépésről-lépésre végig mutatom, hogy készíthetitek el saját, vagy épp karácsonyi ajándékotokat.
Nekem azért is tetszik, mert egész éven át maradhat lakásunk dísze és funkciója is van. Imádom, hogy a hónapokhoz teszünk rá jellemző cukiságokat februárhoz (Valentin nap) szerelmes szíveket, márciushoz kismadárka, férjem szülinapjához I love you táblácskát stb.
Amit persze szabadon helyezhettek a saját naptáratokon.
Ne aggódjatok, mindenki el tudja készíteni.
Ha szeretnél részese lenni, az eseményben jelöld meg az OTT LESZEK írást.
Várunk szeretettel az év utolsó workshopján, kellemes környezetben..tea, süti, zene, illat..minden ami kell, hogy szívünk is ráhangolódjon a legszebb ünnepre.
Nagyon köszönjük, ha megosztjátok!
https://www.facebook.com/events/1721485774839037/
Bemutatkozás
Üdvözlöm a blogomon!
A Vintage blogon a szigetvári Gyöngyház Szalon életébe nyerhetsz bepillantást. Provence-i hangulatú esküvők szervezésével, vintage lakberendezéssel, valamint virágkötéssel foglalkozunk, a blogon pedig bepillantást nyerhettek a kulisszák mögé: tippek, ötletek, történetek hadával várunk minden kedves látogatót. Kellemes olvasgatást!
Hozzászólások