Vintage blog

Ez nem volt tervbe véve :)

 

...Ez nem volt tervbe véve.

Nagykerben járva, azonnal kiszúrtam a villanyégő alakú beültethetős üveget.

Ahogy szokott is lenni, ott rögtön elkapott az ihlet és tudtam, hogy ebből sokat kell vennem, mert biztosan tetszeni fog nektek is.

 

 

Meg is kérdeztem az eladót, hogy ezen a soron kívűl még mennyi van. Azt mondta, az az összes, amit itt látsz.

Erre én: Húha akkor kérném az összeset!

Persze alig vártam, hogy elkezdhessek alkotni, közben kamera, fotó, fotós-fotó, helyszínekre víve képek, minden, hogy klasszul legyen tálalva.

Nekem ez fontos. Nem is érzem jól magam, amikor nincs időm megfelelő környezetben fényképezni.

 

Na, de vissza a villanykörte-dekorra!

Miközben én azzal foglalkoztam, hogy feltegyem nektek ma, kolleganőim eladták az összeset. Elkezdtétek úgy stipistoppolni őket, hogy még nem is tudtátok, hogy fog kinézni...

Szó mi szó, azért ez az előre-szavazott bizalom, igen jól esett!

Így, mire kapcsoltam, már ez az egy maradt. Ugyan ezt is szerették volna, de nem adtam el, hogy legalább egyhez legyen esélyetek nektek is hozzáférni, hisz szerezni még nem valószínű, hogy tudok. De mivel már lefotóztam az elkészítéstől kezdve mindent, azért megmutatom, ha másnem talán inspirációnak tudjátok használni. 

 

Szóval ha esetleg ti mégis tudtok szerezni azért leírom a receptjét.

Hozzávalók: lógathatós  üveg, kövirózsa, kavics, tinlandzsia.

  

 

Először a tinlandzsiát helyezzük el az üvegben, azért, hogy majd rátéve a kavics, ne sértse fel az üveget.

 

 

A kis köviket földestől vegyük ki a cserépből és a földlabdát is tekerjük be a tinladzsiával, mert nem szép ha látszik.

 ,

 Igazából szerintem el is készült, de persze annyi alkotói szabadság mindenkinek jár, hogy ha még ezt kevésnek érzitek, tegyetek bele bármit. Én most kis famadárral mutatom. 

Szívből remélem, sikerült  inspiráciòt szereznetek.

  

Puszi

Gyöngyi

Hozzászólások

Zseniális dolog, igazán rezsicsökkentő megoldás :) De, ha valaki tényleg energiatakarékosságban gondolkodik, annak néhány javaslat: http://lakberinfo.hu/belsoepiteszet/nyilaszarok/2012-07-29-csokkentsd-jelentosen-a-rezsid-legy-tudatos-energiafogyaszto/

Készítsd otthon Mecz Gyöngyivel! - Kövirózsás kalitka

Igazi nyári dekorációt mutatunk most Nektek, amitől minden terasz azonnal vintage pompába borul!

A doboz tartalma: kalitka, egy darab kövirózsa, tinlandzsia, madzag, szív alakú krétatábla, kréta, csipesz, betűszív.

 

 

 

 

Elkészítés:

A kövirózsát tekerd be egy földlabdával együtt a tindlandzsiába, majd helyezd el a kalitkába.

 

 

A táblára és a betűszívre köss egy madzagot, majd ezt a kettőt is kösd össze.

  

Ezután készíts egy szép kis masnit, és helyezd rá a csipeszt.

Ha szeretnéd, küldünk hozzá lógós faszeletet, és akár azt is a madzagra ragaszthatod.

 

Végül a csipesszel rögzítsd a táblát a kalitkához, és kész is a csodás dísz!

  

Jó tanács: alkalmanként a kövirózsát érdemes minimális mennyiségű vízzel permetezni.

  

    

Na, hogy tetszik?  Ha szeretnéd Te is elkészíteni, webshopunkban megrendelheted a dobozt!

Fotótapéta bárhogyan :)

Amikor legutoljára a Mömaxban jártam, hogy képkeretet vegyek, szabályosan földbe gyökerezett a lábam: megpillantottam náluk a tökéletes fotótapétát.

Régóta szerettem volna a fotóstúdiómba egy virágfalat, de álmomban nem gondoltam volna, hogy pont a peonia, a kedvenc virágom lesz rajta. És mégis megtörtént, a teljesen élethű tapétát hazahoztam, és már el is kezdtem dolgozni vele.

Tudtam, hogy nem fogom a falra tenni, mert akkor kötött helye lesz, én viszont annyiféleképpen szerettem volna hasznosítani, ahogy csak tudom.

Így hát deszkákból készítettünk alapot, amire faros lemezt tettünk, majd tapétaragasztó segítségével illesztettük rá a csodás peoniákat.

Nagyon féltem, hogy az összeeresztéseknél látszani fog a csík, vagy netán a mintában lesz következetlenség, de az aggodalmam felesleges volt, ugyanis annyira jól kitalálták, hogy pontosan látszik, hol kell elvágni ahhoz, hogy a módosítások észrevétlenek maradjanak.

 

Természetesen fotóháttérként is tökéletesnek bizonyult, ezt az http://epfotoesfilm.hu/ által készített gyönyörű képek is jól mutatják. Nem is találhattunk volna megfelelőbb témát ezekhez a kedves, rózsaszínes árnyalatokhoz, mint egy vidám hangulatú kismamafotózást. Mi imádjuk, nektek hogy tetszik a végeredmény? :)

  

 

Fontos, hogy bármit teszünk elé, azt finoman tegyük, és ne vigyük túlzásba a kompozíciót, mert a tapéta önmagában is nagyon markáns és intenzív - de pont ettől izgalmas vele kísérletezni. Mi a kismamafotókon kívül még az alábbi bútorokkal teszteltük az új szerzeményt. 

  

 

 

  

 

 

Ha a tapéta elnyerte tetszéseteket, bátran menjetek a Mömaxba, és ne féljetek kipróbálni. https://www.moemax.hu/

Elég volt a télből, jöjjön már a tavasz?

Ha valami, akkor ezek a csodás peoniák biztosan segítenek ebben!

 

 

Hozzászólások

Fantasztikus, meseszép, szívet melengető ❤
Nagyon kreatív és csodálatos :)

Karácsonyi "turkáló" :)

Kedves Vásárlóim! 
Azt látom, nagyon sokan ügyeskedtek és magatok is készítetek dolgokat.

Sokan külditek fotóikat, nagyon megtisztelve érzem magam amikor általam inspirálódva mutatjátok miket készítettetek. 
Na de a lényeg, hogy arra gondoltam most nektek kedvezek.

Ha valaki, én tudom milyen nehéz a különleges eszközöket beszerezni.

Úgy gondoltam karácsonyig szombatonként csinálok egy turkálót darabra vehettek cuki kiegészítőket terméseket, zsurlót pl a grincsfához stb.. innentől már csak ügyeskednetek kell. 
Volt akinek már mondtam és azt mondta, hülye vagy te, akkor mindenki megcsinálja és nem fognak tőled vásárolni.
Én ezt nem így gondolom.
Szerintem ebben a "pinteresztes"világban nincs már új a nap alatt.

És amúgy is két embertípus van.

Aki mindenképp megcsinálja és nem biztos, hogy azért mert úgy olcsóbban jön ki sőt sokszor nem,

egyszerűen csak az alkotás közben szerzett élményért semmi másért.. na és ez amivel tudok azonosulni!

Én ezt értem. És ahogy szoktam 40-től mondani... félre kell tenni az egot mert elveszi az energiát.

A másik embertípus aki akár csak ideje hiánya miatt is egyszerűbb ha megveszi és átadja.

Egy biztos! Támogatok minden egyedi dolgot, ami élménnyel is párosul.

Na jól elmentem minden téma felé majd rám szól megint Anikó barátnőm,

hogy te olyan hosszú írásokat írsz, csodálom, hogy elolvassák..
Íme egy két fotó az eszközökről. 
Szombaton gyertek turkálni  8-12 ig.
Persze a megosztásotokkal segítetek, hogy több embernek is lehetősége lehessen.

  

  

  

  

Éjszakai nyitvatartás Barcson

Készül a barcsi Vintage Liget karácsonyi "fogadásra".

Pénteken éjszakai nyitvatartással vár benneteket,
Anikó és Dani, akik nagy izgalommal készülnek és olyan kávézóval várnak, hogy túlzás nélkül mondhatom, bárhol megállná a helyét.

Anikónak szívügye , hogy a gyerekek is jól érezzék magukat, ezért pénteken had feküdjenek le később...lécciiiii ...és amíg ti fogyasztjátok a "teát" és a sült gesztenyét, ők is jól fogják magukat érezni.

Közben karácsonyi ajándékaitokat is beszerezhetitek.

Szóval PÉNTEK 16 órától 22 óráig éjszakai nyitvatartás Barcson!

Ez csak egyszer lesz! Ne hagyjátok ki! 

A készülődés folyamatait itt láthatjátok! 

Kíváncsiak vagytok a kávézó készületeire is?