vintagelovers‬ ‪

Kávézunk vagy adventi koszorút készítünk?

Valószínűleg nem vagyunk egyedül azzal, hogy már nagyon várjuk a karácsonyt, és vele együtt az adventi időszakot.

Miután vasárnap gyújtjuk az első gyertyát, ezúttal egy különleges koszorú elkészítését mutatjuk be Nektek.

Hozzávalók: 4 darab kávéscsésze, 4 darab gyertya vagy mécses, fehér fatál, fenyő, csillagánizs, szegfűszeg, fahéj, néhány apró gomba, facsillag

 

  

 

Előre biztosítunk mindenkit, nagyon látványos, de nagyon könnyen elkészíthető dekorációról lesz szó.

Első lépésként tegyünk a csészékbe a gyertyákat, a maradék résekbe pedig díszítő jelleggel tegyünk egy keveset az ánizsból és a szegfűszegből.

   

Ezt követően pedig csak tegyük a tálakra a csészéket, és varázsoljuk teljessé a kompozíciót a gombákkal és a csillagokkal!

   

Már csak az illat miatt is érdemes két tálat használni, hiszen a karácsonykor nélkülözhetetlen fenyő és fahéj,

így igazán tud majd érvényesülni.

 

A végeredmény?

Rém egyszerű, mégis mutatós adventi koszorú, amelyből a barkácsolás alatt még kávézni is lehet - vagy inkább csak előtte? 

 

 

Vintage Liget az üzlet is készül :)

Miután összelomiztuk :) a "szépségeket",letisztítottuk,van amit lefestettünk, de sok minden úgy maradt, ahogy az idő megkoptatta,

csak picit csiszoltunk rajta.

A hastok lábaira ráfért egy kis krém festék, így jobban mutat a natúrra hagyott teteje.

A dupla ablakos ablakok a gyengéim :)..bárminek használható, pl polcnak,ha az ablakot kihajtjuk és deszkát vágunk a közepébe..

ugyan a helyét még nem találtam meg, de biztosan meg lesz

 

Az első lépés miután beszereztünk mindent, a dolgok helyére rendezése. A létra volt az első aminek helyet találtam.

Ki sem bírtam volna ha egyből nem dekorálom fel. Csomó kiskalitkát akasztottam rá (ami egyben a vintage stílus egyik szimbóluma is.)

Mécsestartókén is gyönyörűen funkcionál.

Következő a másik gyengéim :) a spaletták. A régi asztal középre, spaletták mellé, de szükségesnek gondoltam az asztal fölé egy szintén vintage stílusra jellemző képkeretet.

 

Dani szerzett kötelet amit biztosra vettem, hogy fel fogunk használni..

A gerendára és a mennyezetre kampókat rögzítettünk, így beleakaszthattuk a kötelet, ami térelválasztónak tökéletes lett.

Karácsonykor pedig akaszthatunk rá majd mécsestartókat, csillagokat stb.

   

Következett a nagy kedvencem a tükör, amiből a tükör már fényt kapott :) de egyáltalán nem szegte kedvemet, mert keretként is szép.

Érdekes volt, hogy az alá kerülő komód teljesen más helyről származik és totál passzolnak egymáshoz.

 

..ugyan a komód egyik fiókja hiányzik.. na és?..legalább pakolhatunk a helyére. :)

Dani kérdezte miközben tartotta a keretet, -nézd be Gyöngyi így egyenes? :)

...elkezdett öltözni ez az oldalunk is. A hatalmas üveg bele minialma ág,pont felért az üres képkeretig. pipa :)

Mi, közben elfáradtunk, de Anikóék kisfia átvette a stafétabotot helyettünk most ő dolgozik,addig mi iszunk egy nagyon finom cappucinot...

hamarosan jövünk és folytatjuk

 

 

Vintage Liget üzlet készülődés

Amikor Anikó és Dani megkeresett, hogy Barcson szeretnének egy hasonló üzletet, mint a mienk Szigetváron, örömmel mondtam igent a terasz,

és a belső design megtervezésére is.

A külső rész kialakítását már megmutattuk, most a kulisszák mögé „leshettek” be.

A munkák még folyamatban vannak, de pénteken már teljes pompában Ti is megtekinthetitek, hiszen mindenkit várnak sok szeretettel.

                                                 Mint tudjátok, itt régen egy disco volt, így azért ráfért egy kis átalakítás.                                                       

Az egyik falat téglával tüntettük el, de hagytuk szürkén, és ha már unalmas lesz, lefestjük fehérre.

  

Persze egy pultra is szükség van, amit deszkákból kalapáltunk össze és természetesen krémszínűre le is festettük.

 

Csak, hogy ne unatkozzunk közben beszereztük a berendezéshez szükséges bútorokat.

Spaletta, zsalugáterek, régi székek, asztalok, tükrök stb.

 

  

  

Az egyik kedvencem az, amit Dani egyik ismerőse talált a padláson és meg akart szabadulni tőle,

de mi lecsaptunk rá :)

Szívem szerint így hagynám, de picit azért rendbe kellett hozni.

 

A padló krémszínű laminált padló burkolatot kapott, 

 

míg a mennyezetet fehér lambériával fedtük be.

 

  

Már jól haladunk, de persze még sok munka áll előttünk.

Ha szeretnétek azt is megmutatjuk :)

Vintage Liget folytatás :)

Volt még egy polcrendszer, ami túl kopott volt. „Anikó, fesd le gyorsan, mert hamarosan rá kell pakolnom az árvácskákat” – mondtam.

Na de hogyan lehet ennyire sebesen lefesteni valamit? Hát mosogatószivaccsal!

Azt javasoltam, mártsa a szivacsot festékbe, és törölgesse a polcot, mintha csak mosná azt.

Ezáltal nem lesz túl vastag a festék, de nem is lesz túlontúl szabályos.

Polcfestés pipa.

Mivel szabad udvart rendeztünk be, a polcra nem volt érdemes több időt szánni, hiszen úgyis ki van téve az időjárásnak

(persze az üzletberendezést nem ilyen felfogásban csináljuk ).

Amikor a polcok is a helyükre kerültek, jöhetett a virágok rendezése. Mivel kertészetről van szó,

ez kapta a legnagyobb szerepet.

  

Megint mentem egy kört, és észrevettem, hogy Anikóéknak rengeteg zsákvásznuk van.

Nyilván nem arra a célra, amire nekem kellett, de az most mindegy is.

Mire Dani észbekapott, én már be is tekertem velük a cserepes növényeket.

 

Természetesen a zsákvászon asztalterítőnek is jól használható.

 

Hiszem, hogy valami esztétikusan van tálalva, akkor sokkal jobban eladható – nyilván több energiával jár, de megéri. Úgy gondoltam, az árvácska jobban mutat krumplis ládában, és még a környezethez is jobban illik így.

 

Ti pedig, kedves vásárlók, immáron kedvetekre válogathattok a sok szép virág között.

  

Ajánlom, üljetek ki az új teraszra egy kávé mellé egy picit megpihenni- mi is így tettük Anikóval.

Vintage Liget

Anikóék egy nap azzal kerestek meg, hogy tetszik nekik a stílus, amit képviselek, és elvállalnám-e, hogy az ő kerthelyiségüket hasonlóan rendezzem be, mint ahogyan a szigetvári üzletemet?

Látatlanban mondtam igent, de imádom az efféle kihívásokat. Ők egyébként egy kertészetet üzemeltetnek Barcson, ami régen egy disco volt.

Először májusban voltam helyszemlén, ahol az elképzeléseinket is egyeztettük.

Szabad kezet kaptam, amiről azt gondolom, ez az alkotói szabadságom netovábbja. Tudtam, hogy még a rossz idő előtt kell elkezdenem a kinti részt, előzetesen pedig azt kértem, hogy mindent, ami barna, valamint a piros székeket, fessék le krémszínűre.

(ami nem mellesleg Anikó kedvenc színe)

Az udvarban egyébként egy hatalmas gesztenyefa áll középen, ami már önmagában nagyon hangulatossá tesz kint mindent.

Kedden pedig beindult a nagyüzem, elkezdtünk dolgozni.

Mindig a söpréssel kezdek - mindent le kell rombolni ahhoz, hogy valami újat építsünk.

Amiben rögtön biztos voltam, az az, hogy a gerendára kellenek a függönyök.

Még úgyis, ha semmi funkciójuk nincsen, mert a saját teraszomon is bevált dekoráció, és imádom, amikor fújja a szél.

 

 Teljesen egyszerű IKEA-s fehér függönyt tettünk fel. Pipa.

Mindeközben elkezdtük a székek a filagória alá helyezni, de az apró kavicson nem volt jó a komfortérzetem.

Tudtam, hogy ha megyek egy kört, ki fogom találni a megoldást. Danitól, a másik tulajtól közben megkérdeztem, hogy miért van az ülőboxok alatt padozat, amikor amúgy is metlakis?

Erre ő annyit felelt, azért, hogy magasabban üljenek az emberek.

Na, hát erre végképp nem volt semmi szükség, ki is kaptunk onnan mindet.

Az éppen ott ülő embereket leszállítottuk és megkértük, hogy segítsenek - így utólag, vicces, micsoda bőr volt a képünkön :)

  

Máris értelmet nyert a padozat, ami addig nem is látszott a székektől és az asztaloktól.

Ezt is kipipálhattuk, pedig árban még mindig csak a függöny és a festék költségeinél tartunk.

A gond csupán annyi volt, hogy mivel nem méretre szabott volt a fa padló, kisebb volt, mint ami amúgy kellett volna nekünk.

A hiányzó részre így végül talajtakaró réteget tettünk, ami minden kertészetben van, nem mellesleg pedig jól is mutat.

  

Ez volt az első rész, az izgalmak innentől csak még inkább fokozódnak.

Tovább is van, mondjam még? ;)

Ajtódísz másképp :)

Még kb 1 hónapja vettem a Mömaxban ezt a süti kínálót. Erika nap van,és fali díszt kért egy kedves vásárlóm ajándéknak.

Gondoltam befogom a tálcát és készítek belőle fali díszt, így egyedivé válhatnak az amúgy bárki által megvehető dolgok.

Végülis csak egy akasztó kell rá és valami, ami mégiscsak " virágboltosítja ", mert tudjátok: azért, mert a nagymamám állva vasalt,

én attól még ülve vasalok.. és amúgy is ha kínálóként használjuk szerintem nincs sok értelme,hisz a rápakolt sütiktől eltűnik az írás.

Jöhet tehát a szokásos: moha, kövi és amit még a jó ízlés elbír.

 

A madzagra tettem kis fagolyókat, ami megegyezik az írás színével, ráragasztottam és már fel is akasztható.

  

  

Még meleg volt a ragasztó, bejött egy kedvenc vásárlóm és úgy vettem ki a kezéből, hogy legalább lefotózhassam, sutty már futott is vele.

Szívből remélem nektek is tetszik.

  

 

 Igen? Tetszik?

Hozzászólások

Nagyon szép lett, bár nem csak ajtódísznek felel meg. Meg fogom próbálni ilyenekkel telepakolni a hasonló schabby chic: http://lakberinfo.hu/lakberendezes/konyha/2015-07-26-shabby-chic-konyhak-es-etkezok-amelyek-senkit-sem-hagynak-hidegen/ stilusú konyhámat! Köszi az ötletet :D

Megnézheted, hogy készül

Ma strandra hívtak a barátaim, bementem az üzletbe egy kávéra.. ( na azt nem kellett volna :) )

Kolléganőm mondta, hogy megjött a hortenziám.

Pontosan tudtam, hogy én ma strandra nem megyek. Minden évben csinálok egy olyan falidíszt, amit haza is viszek :) persze számomra a legszebbet.

Nagyon sok tetszik, és tele lehetne a falam, de még nem tetszett jobban egyelőre a hortenztia koszorútól egyik sem.

Kell valami ami még kiegészíti, most a parafadugóra gondoltam.Tehát megvan a szalmaalap,a hortenzia, és a parafadugó.

Ennyi elég is,hogy szép dísze legyen lakásunknak.

Simán ragasszuk fel a parafákat a szalmaalapra

 

Kössünk madzagot a koszorúra és szintén ragasszunk rá parafát.

   

Aztán rögzítsük a hortenziát is...a dugók közé

 

Játsszunk bátran a színvilággal, hisz pont attól szép, ahogy a hortenzia változtatja őszi színeit, így sokkal izgalmasabb, mint mikor egy színű. :)

  

Ha valaki nem szeretné vagy nem tudja elkészíteni, szívesen vállalom és neki elmondom azt is, mit kell vele tenni, hogy akár karácsonykor is ilyen szép maradjon. :)

  

  

Ide kell egy polc!

Miután megvan az egyik sarok,jöhet a mellette lévő polcrendezés.

Ide kell egy polc!

Nem fúrunk, csak kötözünk, hisz, lehet, hogy valaki pont ezt a polcot szeretné megvenni.

Ez nem  lakás, hogy maradjanak a dolgok,itt minden eladó! Az üzlet berendezés is. :)

Az üres helyre két fonott fehér újságtartót tettem.

...takarítás is tartozik ám a rendezéshez. :)

A polc üres.

Legyen ez egy fényképtartós szektor, a dobozos is egy fotó album.

Nagyon érdekes,olyan mintha kis fiókok lennének és ha kihúzzuk, rendezhetjük fotóinkat.

Jó szívvel ajánlom ajándékként bárkinek. Mérete ellennére rengeteg fotó tárolására alkalmas. Tudom, ezt már számítógépen oldjuk meg.

Megjegyzem, sajnos :(. Pedig olyan jó, amikor karácsonykor elővesszük és nézegetjük az 1000 éves, még papírra nyomtatott fotókat.

A csudába, hogy még ez is elgépiesedik.:(

Aztán a kedvenc cukiüveg,szintén kedves ajándék lehet, több színben is áruljuk,sőt továbbléptünk, mert bármit rá tudunk írni.

...közben arra gondoltam, az üres képkeretben miért egy férfi legyen, (még a kisfiú oké) kicseréltem hát a saját logómra.

Ez meg egos tudom,:) de színeiben akkor is jobban passzol. :)

A kisüvegek is akkor vannak felöltöztetve ha virágot is kapnak.

..és jöhet az alatta lévő polc..

Üvegek, amikben pl. otthon citromot tárolok,de itt az üzletben úgy érzem kell neki egy kis lingi- longi cukiság:

milyen más, mint kövirózsás :):)

 

  

Úgy éreztem túl sok az üveg, kell egy másik anyag is.

A fonott dolgokra gondoltam,kis négyzet alakú kaspóba tettem borostyánt.

 

 

Kell az összekapcsolás,amire biztosan van másik jobb szó, de valamiért ezt használom mindig.:)

Ha fent van fonott,legyen hát lent is..

  

...de kevés, hisz annyira sok dolgom van,luxus az üres hely,jöjjön a másik kedvenc:).

Szerintem nekem valami bajom van :), mert már úgy érzem, minden a kedvencem. :)

  

Ismét üveg, és a vintage stílusra jellemző kulcsot használtam díszítésre.

 

Amikor új ihletet kaptam, épp a nyírfás kiscsészés kompozíciót terveztem, megcsörrent a telefonom hívott a férjem,

 menjek haza, mert palacsintát enne :).

Így hát abbahagytam, ma eddig jutottam.

 

Ezért az üzlet félig sincs kész.

Várjátok a folytatást?

Holnap ismét megyek a tv-be

...és a konyhai dekorációk lesz a téma.

 Mivel arra is készülni szoktam, ezért ez inspirált most az üzlet rendezésénél.

Ez a lámpa régóta kedvencem, aminek fából készítettünk dobozt, hogy abba szabadon mehessenek a vezetékek.

Már 6 éve ilyen lámpám van az üzletben is és nem tudom megunni.

Rendelésre készítünk bármilyen színben.

Szezonálisan teszek az üvegbe dolgokat. Télen fehér szarvas figurát műhóval, nyáron levendulát, ősszel terméseket, húsvétkor tojásokat stb.

Mivel most konyha a téma, ezért száraztésztát tettem bele.

  

 

Itt a zöld szín dominál most, de biztosan sokan szeretitek a föld színeit és a narancssárgát is, ezért ezekhez a színekhez nyúltam.

A kis üvegtartókba is száraztésztát tettem, mert a mániám az összekapcsolás. :).

Annyira aranyos a tetejükön a kis csésze.Igazi konyhacukiság :)

 

 Sőt, a tortatartóra is tésztás kövirózsás koszorút csináltam, ami akár asztali dísz is lehet konyhánkban.

 

A kövirózsa mindenben jól mutat, még a habverőben is.

  

Jó jó, de ilyenkor már kezd virághiányom lenni.

 A krém liziantus gyönyörű, három cilindervázába osztottam el...

de túl üres, kell elé valami.

 Tudtam,hogy a kedvenc zöld vázáim megmentenek.

De mivel a konyha a téma, hát jelenjen meg itt is. 

Ezért, konyhára jellemző dolgokat kötöttem rájuk. 

  

 

Fölé egy recept könyv és már be is rendeztük kiegészítőkkel a konyhánkat.

 

Folyt. köv. :)