Vintage blog
Őszi hangulatban
Jönnek az őszies, majd a kellemetlen napok, de bementhetjük a kertünk hangulatát.
Nehezen hozzáférhető helyekre tegyünk olyan dekorációs elemeket melyek gondozást nem igényelnek,
ám bezöldellik az életterünket.
Gyere és válogass a készletünkből!
Nyári esküvőink (1. rész)
A sok lakbrendezős feladat mellett egész nyáron esküvőket szerveztünk, most ezeket a csodálatos ceremóniákat szeretnénk Nektek bemutatni. Kezdjük is Judit és Balázs esküvőjével! Júliusban volt az esküvőjük a mozsgói Ebner pincészetben. Nagyon különleges nap volt, öröm rá visszaemlékezni.
A pár mindenképpen vintage hangulatú esküvőt szeretett volna, noha eleinte azért még új volt nekik ez a stílus - persze, ki az, aki sosem tart a hagyományoktól való elrugaszkodástól? Rengeteg képet néztünk át, szemezgettünk a stílusjegyek közül, mg végül úgy döntöttek, ez áll hozzájuk a legközelebb. Zsákvásznak, csipkék, raffiák, letiszult elegancia - ezekkel a szavakkal lehet leginkább jellemezni esküvőjüket. Beltéri dekorációnak felhasználtuk a nagymamám csipkéjét is, kint pedig befőttes üvegbe tett mécsesek adtak az estének meghitt hangulatot. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a tulaj és az ott dolgozók szerint a mi dekorációnk volt eddig a legszebb, amit a pincészetben láttak. Mi is nagyon elégedettek voltunk a végeredménnyel, reméljük, Nektek is tetszik! :)
A gyönyörű esküvői fotókat Domján Endre készítette
Használt cikkek és régi kincsek az üzletben!
Talán sokan emlékeznek, hogy a Gyöngyház szalon kezdetekor még párhuzamosan egy használtcikk-üzletem is volt. Igyekszem minden régiségben meglátni a szépet és a lehetőséget, és ez a fajta szeretet a használt bútorok és tárgyak iránt évről évre fokozódik... talán a vintage stílushoz is ezért vonzódom annyira. Noha az üzlet már nem működik, a mai napig foglalkozom régi, használt bútorokkal, és tőlünk továbbra is vásárolhattok ilyen cikkeket. Ha kell, fel is újítjuk és vintage, régiesen új külsőt varázsolunk neki, de ha a megrendelő úgy kívánja, az eredeti, idő által megnemesített mivoltában is ezer örömmel eladjuk a kiválasztott terméket. Íme, egy kis ízelítő az elvihető darabokból!
Akinek felkeltettük érdeklődését, az további információért a vintagedekoracio@gmail.com-on érdeklődhet - vagy persze személyesen az üzletben!
A hét kedvence: csigás ablakdísz
Kezdjük a hetet kreatívan! Hoztunk egy új csináld magad! ötletet, mégpedig a csigaházakból fabrikált ablakdíszt. De nyugalom, az alapkellékkel ellentétben nem csigalassú az elkészítése gyorsan és könnyedén varázsolhatunk látványos dekorációt. Íme!
Az első lépés, hogy tegyünk egy sétát vagy menjünk el kirándulni, és szerezzünk néhány csigaházat. A többi hozzávalót a képeken látjátok!
Ezután egy rossz vállfából szedjük ki a fém akasztót, és csavarjuk bele egy faágba. Dróttal rögzítsünk rá sima függönycsipeszt, és ez lesz a tartója az egész dísznek.
Ezt követően fúrjuk ki a csigaházakat - a kezünkre persze vigyázzunk :) -, majd a lyukon keresztül kötözzük rájuk madzagot. A hagyományos madzag egyébként nagyon hálás kellék mindenféle kreatív dologhoz, természetes színével bármilyen stílushoz passzol, és nem mellesleg nagyon erős anyag.
Utolsó simításként a csigaházak járataiba tűzzünk még kövirózsát vagy más, apró virágot, és csiptessük fel őket az előzőleg elkészített tartóra. Voilá, kész is a remekmű!
Hozzászólások
Barkácsoljunk együtt: lampionvirág
Mi már hangolódunk az őszre, úgyhogy hoztunk is nektek egy szuper, őszváró csináld magad! ötletet, amellyel akár a hosszú hétvégét is kreatívan lehet eltölteni!
A lampionvirág elkészítése nagyon egyszerű, de a végeredmény annál látványosabb. A hozzávalók: karácsonyfaégő, ördöglámpás virág - itt rendelhető, kés.
Ha előkészítettük a kellékeket, a késsel apró lyukakat kell ejtenünk a virágon. Nem valami kedves dolog, tudjuk, dehát valamit valamiért... Ha a lyukak készen vannak, csak tetszés szerint át kell bujtatunk az égősort a virágokon.
Kész is az újdonsült hangulatvilágításunk, amely különösen jól mutat az ablakban, lazán a dekorációs tárgyakon átfuttatva vagy az ágy rácsaira tekerve! Hogy tetszik?
Bemutatkozás
Üdvözlöm a blogomon!
A Vintage blogon a szigetvári Gyöngyház Szalon életébe nyerhetsz bepillantást. Provence-i hangulatú esküvők szervezésével, vintage lakberendezéssel, valamint virágkötéssel foglalkozunk, a blogon pedig bepillantást nyerhettek a kulisszák mögé: tippek, ötletek, történetek hadával várunk minden kedves látogatót. Kellemes olvasgatást!
Hozzászólások